Spartacus-ösvény – Apát-kúti völgy körút

Tekintettel arra, hogy a Visegrádi-hegységben járunk, szinte elképzelhetetlen, de mégis igaz, hogy ez az izgalmas és látványos turistaösvény egészen 2015 szeptemberéig tiltott terep volt a hétköznapi természetjáróknak. Mára „kultikussá” vált nevét a hatvanas években kapta a Helyi Ipari Szövetkezetek Spartacus Turista Egyesületéről – természetesen a nagy rabszolgavezérhez valójában semmi köze nincs, csak az akkori idők „divatját” tükrözi. Vonalvezetését a harmincas években alakították ki vadászati célokból, és a vadászlobbi befolyásának köszönhetően maradt lezárt út egész 2015-ig, mikor végre hivatalosan is turistaösvénnyé avanzsált.


Bejárásához kiindulópontként szolgálhat Pilisszentlászló főtere, vagy akár a visegrádi Ördögmalom étterem parkolója is, attól függően, melyik irányból indulnánk neki. Az alant ismertetett leírásban Pilisszentlászló lesz a start, valamint a cél is, ugyanis ezt a kirándulást feltétlenül érdemes körtúrává fejleszteni az Apát-kúti völgy bejárásával (értelemszerűen Visegrádról indulva is működik a „körítés”). A zöld jelzésre rögtön a téren rá tudunk hangolódni, a falut a Béke utcán hagyjuk el. Enyhén emelkedő, és esőzések után sokáig meglehetősen sáros földútra váltunk, amely bokros mezőn keresztül vezet a láthatárt betöltő, lágyívű, erdős dombok közé. Néhány kegyhely is feltűnik az út mentén.


Nagyjából 2 km után végleg az erdő veszi át az uralmat, festői tölgyes-bükkös „rengetegben” érjük el a Spartacus-ösvény kezdetét jelző figyelmeztető táblát, amelynek elrettentő szövegét nyugodtan nyugtázzuk egy gúnyos vigyorral. Egyébként tényleg érthetetlen, hogy miért kell riogatni az egyszeri természetjárót, hiszen ez a túra semmilyen kihívást sem jelent, végig szinten haladhatunk egy igen jól karbantartott (míg vadászatra használták, állítólag még sepregették is) ösvényen.


Az út a hegy derekán, egy eleinte lankás, majd egyre meredekebb oldalon vízszintez, aztán a Szarvas-bérctől valóságos szakadék peremén egyensúlyoz. Több hajtűkanyar cikkcakkját hagyjuk magunk mögött, majd egy vízmosáson átkelve kitett, sziklás szakaszhoz érkezünk.

Az erdő itt kissé visszahúzódik, szabaddá téve a kilátást, hogy szemügyre vehessük a Dunakanyart a fölé tornyosuló Szent Mihály heggyel. A környező sziklaalakzatok is megkapóak, itt találjuk a sziklatűt, rögtön az út mellé szúrva.


Itt-ott a fák közül kipillantva még bevillan a Duna víztükre (főleg, ha nincs lomb a fákon), de a Jenő-kunyhóig már nem lesz több kiemelt látnivaló.


Persze a kunyhó sem valamiféle építészeti remekmű, csupán egy kissé ”komfortosabb” esőbeálló, ami bivakszállásnak is alkalmas, akár télen is (fűthető). Érdemes viszont innen egy rövid kitérőt tenni az Alsó Pap-hegyen álló Erdész-kopjafához, a gerendaház mögül indul oda az ösvény nyugati irányba (kb. 2-300 m).


A kopjafa egy hangulatos kis tisztáson áll, ahonnan az egész kirándulás egyik legmegkapóbb panorámája nyílik a Visegrádi-hegység csúcsainak „tengerére”. Ha visszatértünk a kunyhóhoz, utána jól figyeljünk, mert a sűrűn festett turistajelzés ellenére ezen a ponton el lehet keveredni. A széles erdészeti útról ugyanis mintegy 50-60 méter megtétele után jobbra le kell térni, hogy a Spartacus-ösvényt folytassuk.


Tulajdonképpen itt váltunk völgyet, a Lepence-patakét az Apát-kútira. Miközben folyamatosan, bár alig észrevehetően ereszkedünk, már felszűrődik a civilizáció zaja (persze, csak jó időben), és nemsokára az Ördögmalom étterem parkolójában bukkanunk ki. A Spartacus-ösvény végét ugyanolyan riogató tábla jelzi, mint amilyet már megmosolyogtunk az elején, ekkor tartunk a kirándulás felénél. Ha van időnk, keressük fel a Bertényi Miklós füvészkertet is, esetleg az Ördögmalom-vízesést (nem, ne a Bihar hegységben lévőre asszociáljunk), majd a mellénk szegődött Apát-kúti patakot folyásiránnyal szembe követve indulhatunk vissza Pilisszentlászló felé. A Telgárthy-rétet és a pisztrángnevelő tavakat magunk mögött hagyva lassan ritkulni kezd a népsűrűség, de az erdő csendje csak a Kaán-forrás után áll vissza. A forrás állandó, bővizű, itt nyugodtan pótolhatjuk vízkészletünket. Egy darabon még erdészeti utat koptat bakancsunk, ahogy befelé haladunk az egyre szurdokosabb és vadabb völgybe.


Hamarosan kezdődik a kalandos szakasz, elérjük a „vizesblokkot” – azaz nagyjából 7-8-szor kell kereszteznünk a patakot, ami a vízállás és ügyességünk kombinációja folytán vezethet tréfás közjátékokhoz. Sajnos az izgis, kanyonos rész nem túl hosszú, a völgy visszaszelídül, majd egy kis fahíd jelzi a látnivalók végét.


Még kb. másfél kilométer választ el minket a parkolótól, aminek a felét Pilisszentlászló házai között tudjuk le. Szinte észre sem vesszük, hogy bizony 16-18 kilométert gyalogoltunk (attól függ, hogy a leírásban szereplő kitérőkből mennyit vállalunk), mert a túra kihívásmentes, ráadásuk a látnivalók is kellemesen el vannak osztva rajta.

#Dunakanyar #vár #Visegrádihegység

Ahol már jártunk
Legutóbbi feltöltések