A Prisank (Prisojnik) csúcs meghódítása

Ez a „csúcstámadás” olyan sporttársaknak való, akik szeretik, ha nincsenek teljesen elkényeztetve, legalább átlagos kondícióval és kitartással bírnak, viszont nem okvetlenül rutinos alpesi „versenyzők”. Természetesen nem azért fogalmazok így, hogy a gyakorlott mászókat eltanácsoljam a túrától, inkább a gyakorlatlanokat szeretném bátorítani, ugyanis ez az erőpróba príma kedvcsináló lehet az Alpok magashegyi világához.


Ízelítőt kapunk szinte minden jóból, kőből-hóból, szédítő szakadékból, sziklafalból. A hegy megkapóan vadregényes, az ösvények nincsenek túlpolírozva (lépcsőre, pallóra, korlátra ne számítsunk) felhívnám a figyelmet, hogy helyenként bizony körültekintően és nagyon óvatosan kell haladni, erről a gerincen egy tragikus baleset mementója is tanúskodik. Persze, ahol nagyon muszáj, ott vasalt szakaszok (via ferrata) lettek kiépítve, ezek viszont nagyon rövidek és csupán A/B nehézségűek, én nem feltétlenül cipelném miattuk a beülőt/kantárt. Erősen javasolt viszont a sisak, sok a kitett, meredek szakasz, ahol felettünk forgalom (vagy viharos szél) lehet, és a magasabb régiókban (ami a túra 80 %-a) nincs növényzet, ami a lesodort köveket megfogná.


Kiindulópontunk a Vršič-hágó , az út mentén lehet parkolni, napi 3€ (2018) ellenében. Szezonban itt nagy a nyüzsgés, nem árt időben érkezni, a viszonylag sok parkolóhely ellenére sem. A hágótól (1611 m) a turistaház felé induljunk el, egyelőre lágyan szerpentinező autóút flaszterét koptatva. A Júliai-Alpok az első világháború idején hadszíntér volt (az Isonzó folyó a Vršič-hágótól pár kilométerre ered) ennek mementójaként néhány omladozó bunkert tekinthetünk meg a turistaút mentén. Hamarosan útjelzőoszlophoz érünk, ami három órás mászást jövendöl a csúcsig, meglehetősen optimistán.


A turistaösvény tulajdonképpen innen kezdődik, és egy jókora szakaszon még „kényeztet”, mert alig emelkedünk, viszont hihetetlenül látványos terepen haladunk baloldalt a Prisank komor tömbjével, jobbra pedig a hegycsúcsok végtelen tengerével.


A túra egyetlen erdős része után lépünk a hódító körútra, egy hatalmas fenyőn találjuk az útmutató táblát. Értelemszerűen itt mindkét irányt választhatjuk, mi előre folytattuk, bár utóbb kiderült, a baloldali leágazás talán jobb döntés lett volna. Véleményem szerint ésszerűbb mászáshoz a meredekebb, kitettebb útvonalon haladni, míg ereszkedéshez inkább a szelídebb, lankásabbat választani. Nem azért, mintha hihetetlen különbség lenne a két alternatíva komiszsága között, de talán a balfenéken eltűnő ösvény egy kicsit gonoszabb, amiből ugye, az következik, hogy a választott irányunk volt a szelíd.


Persze, ez is csak annyira, mint egy tesztoszteron-túltengéses rinocérosz. A megpróbáltatások kb. 2000 méteres magasságban kezdődnek, addig viszont egy festői alpesi réten oldalazunk egyre határozottabban felfelé, végig fantasztikus panorámában gyönyörködve.


Ahogy azonban a növényzet egyre ritkásabbá válik, és a szikla veszi át az uralmat, az ösvény dőlésszöge és kényelmetlensége is turbófokozatba vált. Kőfolyáson, sőt, néhol jégen törünk előre, és egyre gyakrabban kell a mellső végtagot is használni. 550 méter szint nem tűnik soknak, ha a Mátrában, vagy a Bükkben kell leküzdeni, itt viszont nagyságrendekkel vadabb terepen teljesítjük ezt a kihívást.


Az élmény és a látványvilág mégis feledteti a küzdelmet, és igazából a mászás sem túl nehéz (a kulcshelyeken vasalás segít), csak néha úgy tűnik, sosem lesz vége. Aztán mégis: a kb. 20 m2-es csúcsplatón állunk, 2547 méter magasan, alattunk (turista)térképként nyílik ki a Júliai-Alpok vad világa.


A szomszédos sziklaóriások könnyen beazonosíthatók, úgy érezzük, innen csak egy ugrás lenne bármelyikük – persze, ha jól időzítettünk, és nem takarja felhő valamennyit. Az ereszkedést a gerincen haladva kezdjük meg – és jó sokáig azon is folytatjuk.


A kilátás szinte végig lélegzetelállító, de garantálom, sokat nem fogunk élvezni belőle, mert szinte folyamatosan a lábunk elé koncentrálunk. A sziklataréj, amin egyensúlyozunk néha alig 1 méter széles, mellette a szakadék viszont vérpsasztóan mély, sokszor mindkét oldalon. Minket itt ráadásul egy jeges zápor is utolért, szerencsére csak 10 percig tartott az élményfürdő.


Néhány rövid, és egy hosszabb vasalt szakaszon lemászva (beülő nem szükséges) végre jelentősen veszítjük a szinteket, majd jobbra előtűnik a Prednje okno Csodavár méretű barlangszája. Ezen keresztül vezet fel a mienknél sokkal keményebb vasalt út (ehhez viszont mindenképpen kell ferrata felszerelés).


A barlang melletti sziklafalra azt találjuk felfestve, hogy a hágó még másfél órányira van, ami nagyjából teljesíthető is, mert ettől a ponttól ismét hegyi réten, majd fenyvesben ereszkedünk a körút kezdetét jelentő elágazásig. Innen a terep már ismerős, bár ronggyá tiport végtagokkal ez a tulajdonképpen sétaútnak minősíthető szakasz is hosszúnak fog tűnni.


Fontos, hogy a túrára megfelelő mennyiségű, fejenként legalább 1 liter folyadékot vigyünk magunkkal, útközben ugyanis vízvételezési lehetőség nincs. A túra végén pedig egy sört üdítőt nyugodtan megengedhetünk magunknak a turistaház büféjében, megszolgáltuk!

Videó:


Térkép:



#kilátó #sziklá #Alpok #Szlovénia #Prisojnik #Prisank #JúliaiAlpok

Ahol már jártunk
Legutóbbi feltöltések